Fabók Mariann egyszemélyes bábelőadásain már érkezéskor érzi a néző, hogy jó helyre jött: Mátravölgyi Ákos letisztult játékterei a népi díszítőművészetünk, ősi hitvilágunk szimbólumrendszerének ismeretét sugallják.
Idővel aztán az is kiderül, hogy a produkció dramaturgiai kívánalmainak is praktikusan eleget tudnak tenni a díszletek. A halhatatlanság országában paravánként szolgáló ládán ősi jelképek – köztük az üldözéses jeleneteknél vadul forgó időszimbólum-kerék. S a rúdra akasztott Hold és a Nap, vagy a világfára utaló, hangszerek tárolására is szolgáló fa mind azt jelzik, hogy időben és térben messze utazunk: a világmindenségbe s az öröklét körforgásába sodor majd a játék. A székely menyecske meg az ördög című előadásához pedig székely kaput faragtatott a tervező Mátravölgyi Ákos – nem csak a mese keletkezési helyére utalva: a játék végén a mennyországról és pokolról szóló példázattal is megtoldotta a színésznő a történetet, ahol ténylegesen is kapuként szolgál a díszletelem.
E közegbe természetesen a játszó is népviseletben lép az „édes, drága” közönség elé. A halhatatlanság országában még mezítlábas sipsiricaként jelenik meg: úgy hat, mintha most szökött volna el a faluszélről, hogy kikiáltóként beálljon a csepűrágók közé.A székely menyecsketörténetében már „felvitte az Isten a dolgát”: csizmában penderül elénk (később kiderül, hogy nemcsak a viselethez illik, de az ördög által hurcolt asszony jeleneteinek trükkjéhez is kell a lábbeli, hogy a színésznő ördögként mozogva szállítsa menyecske önmagát). Talán a csizma teszi, mintha büszkébb is lenne a tartása. De így is végtelen a jókedve, és szeretetteljes a közönségre figyelése: a fergetegesen gyors alak- és hangváltások, a bábokkal, kellékekkel való rendkívül intenzív munka ellenére is végig van energiája, hogy figyeljen a nagyérdeműre, a „drága lelkecskékre” is. Remek észjárással, sokszínű humorral reagál a nézői reflexiókra: tud nagyot ámulni a gyerekek okos hozzászólásain, de ha kell, csúfondárosan „leaggastyánozza” a felnőtteket. Mintha csak a népmesei szóló szőlővel, mosolygó almával, csengő barackkal lakott volna jól fellépés előtt, úgy ragyog a játékkedve. Szabadtéri előadáson minden bizonnyal a Nap is megáll egy pillanatra az égen, hogy egy jót derüljön ízes humorán.
A mesélés persze nem csak a mulatságot szolgálja. Miután ellenőrizte, hogy minden nagykorú néző kiskorú felügyeletével érkezett, mindkét játék kezdetekor léleksúrolásra szólít fel a színésznő: mert mesét csak tiszta lélekkel lehet hallgatni. Megéri súrolni: az egyik előadás főleg lírájával, a másik humorával varázsolja el a tiszta lelkű nézőt… A halhatatlanság országához különösképpen odavaló a lecsendesítő lélektisztítás. Hiszen összetett – filozófiát, lírát, humort vegyítő – mesét láthat a közönség: az örök élet nyomába induló, halhatatlanságra vágyó kis királyfi története elmúlásról, az örök küzdelemről és reménytelen vágyról szól. A népmesei változatokon kívül több színházi adaptációja is van a történetnek: Fabók Mariann Kriza János, Benedek Elek, Illyés Gyula szövegvariánsaitól kezdve a bábos feldolgozásokon keresztül Szép Ernő Az egyszeri királyfijáig valamennyi megközelítésnek utánanézett. Az előadás szövege és felépítése elsősorban a gyerekközönségre figyelve született meg, de a játék egésze leköti a felnőttet is, egy-egy részlete pedig – így a Halál fájdalmas iróniájú monológja – kifejezetten a nagyobbak számára érthető és élvezhető betét. A színésznő érzékeny játéka és a díszlet mellett nagy szerepe van Opra Szabó Zsófia és Lellei Pál bábjainak, maszkjainak abban, hogy a meséből misztériumjáték lesz. A királyfi arcvonásai például magukba sűrítik a gyermeket és a felnőttet is: a tágra nyílt szempárban benne a világra rácsodálkozó gyermeki érdeklődés, előrehaladva a történetben viszont ugyanezen a figurán már az ezer évet élt hős időhúzta, kemény arcvonásait véljük felfedezni.
Fabók Mancsi bábszínházának második bemutatója hangütésében egyhúrúbb játék – lévén szó a székely menyecske vidám meséjéről. A makrancos falusi feleség történetével kedvelt diák- és bábszínpadi témához nyúlt a színésznő. Bár a történet irodalmi feldolgozása, Arany János A Jóka ördöge című műve is a bábszínházak visszatérő darabja, a színésznő mégis inkább egy népi változat alapján hozta létre a produkciót. Valószínűleg, mert a prózai szöveg több szabadságot ad a rögtönzésekre, a mai hangütésű, de a darabba mégis jól illeszkedő kiszólásokra. S kevésbé köti meg a játék fergeteges tempóját, mint Arany rímes, nemesebb szövege. A játék humora is „drabálisabb” a költői nyelvezetnél: amikor a színésznő megjelenik menyecskeként, óriási, mű gülüszemekkel, a hatás olyan váratlan és döbbenetes, hogy a nézőnek pillanatra „eláll” a nevetése. Innen kezdve végig „döbbent rácsodálkozással”, egyben meg-megújuló kacagással figyeli a színésznő bohózatba illő „ámokfutását”. A népi trufák alaphangjába remekül illeszkedik más stílusú humor is. A kútból kimászni akaró asszony próbálkozása például a „gravitációt nem ismerő” rajzfilmek dramaturgiájára jár. Már a szó szerint foggal-körömmel kijutás is ellenállhatatlan nevetést vált ki, de a színésznő abszurdabbnál abszurdabb menekülési módokkal képes fokozni a hatást. Ahogy például fekvő helyzetben a saját minduntalan „visszahulló” fejével labdázik, az technikailag is bravúros. S természetesen több, magával ragadó variációja van a menyecske ördögön utaztatásának is.
Tervezőként Lellei Pál itt is „egy húron pendül” a színésznővel: a bumfordi férj szemét, bajszát például úgy lehet forgatni, hogy markáns humorral több lelkiállapotot is ki tud fejezni, s a megvadult királylányok bávatag tekintetükkel, kócos hajukkal pontosan hozzák a színésznő felpörgetett humorát.
De jól érzi azt is a színésznő, hogy a tempót néha lassítani kell: a megszelídített királykisasszony és az ördögűző katona egymásra találásához a Hallod e te szelídecske… kezdetű népdalt énekli két hangon, de a cseppnyi lírát azért ekkor is finoman kibillenti…
Amiben közös a két előadás: a színésznőt mesemondóként, maszkos szereplőként, bábmozgatóként egyaránt láthatjuk. A halhatatlanság országában vásári kikiáltó, királyfi, öreg banya, királylány, királynő, halál… Sőt előfordul, hogy egy adott pillanatban egyszerre van jelen mindhárom módon. Bravúros, ahogy egy másodperc alatt figurát, hangot vált – s hány hangja van! Csak a makacs asszony visszatérő felkiáltásának – „Én aztán nem!” – is megannyi árnyalatot tud adni. Nem kis teljesítmény, ahogy teljesen egyedül, segítség nélkül, technikailag is végigviszi az előadást. (Az első darabban még élő zenész, Návay Ákos segített a zenei hanghatások létrehozásában, később Orbán Dénes vette át a főkolompos szerepét, de a játék „lebonyolításban” ők sem működtek közre. A székely menyecskében Áts Gyula válogatásában felvételről szól a népzenei anyag.)
A bábszínész szakon végzett, de a Miskolci Nemzeti Színházban játszó színésznő az első produkcióját nyári szünetben, míg az idei újabb bábelőadását egy nagyon sűrű évad végén találta ki, s hozta létre. Anyaszínházában három bemutatója volt: egy hagyományos Ármány és szerelem-előadás klasszikus hangütésű, érzékeny Lujzája, a Képzelt beteg felismerhetetlenségig megváltoztatott külsővel, emósra vett Angyalkája, a Szentivánéji álom beavató színházi változatában a szerelmes lány megcsalatottságát, elárvulását komolyan vevő Helénája volt új feladat. Emellett játszotta a tavalyról felújított Szerelem karcos-keserű Lujzáját is. Vendégeskedett a miskolci Csodamalom Bábszínházban, A kis gyufaáruslány gyermeki játékossággal megformált címszerepében. S ő volt Csuja Imre újabb Ady-estjének nőalakja. Tavasszal pedig beugrással átvette a Portugál Masniját. S ezek után „levezetésként” született még ez a gazdag humorú, teljes fizikai és szellemi koncentrációt igénylő előadás.
A menyecske elrajzolt figurája remélhetőleg teljesen új szerepkört, a vérbő komikai karakterek sorát is megnyitja majd Fabók Mariann előtt. S talán valakinek eszébe jut egy női vásári bábfigurát is kitalálni a számára. Tehetségét, erejét, s a műfaj melletti elkötelezettségét látva, valószínűleg Vitéz László mellé emelve maradandó újabb nemzeti bábkaraktert teremtene…
Mikita Gábor